Mit kérdez a vállalkozó?

Mit kérdez a vállalkozó?

Ha leülsz egy vállalkozóval beszélgetni, nagy meglepetés lesz az első alkalom.

Pont nem fogja érdekelni, hogy melyik számlát milyen főkönyvi számra, és hogyan könyveljük. Ők erre egyáltalán nem kíváncsiak, viszont nagyon sok dologgal nincsenek tisztában.

Az a „jó” ügyfél, aki sokat kérdez, mert így elkerülhető, hogy valami olyan gazdasági esemény részese lesz, ami után mi profin lekönyveljük, ő pedig fizetheti a plusz adó és járulék terheket.

 Mit is kérdez a „jó” ügyfél?

Mely költséget számolhatom el? – ez szinte az elsők között szerepel, még akkor is, ha egy forint bevétele nem akadt eddig.

Itt nem kezdjük el felsorolni, hogy milyen költségeket ismerünk, hanem helyből visszakérdezünk, hogy pontosan mi is lesz a tevékenysége, miből lesz bevétel, mi az üzleti terv (jujj, csak el ne sápadjon, mert ilyen szinte sosincs a kicsiknél), vagy mi az elképzelés, stratégia.

Ha ezt megtudtuk, hogy mi a tevékenység, akkor már könnyen válaszolhatunk, hogy az ő tevékenységéhez közvetlenül vagy közvetetten, de kapcsolódó költségek elszámolhatóak. És ilyenkor már lehet sorolni azokat, de csak azokat.

A mi az amiről számla kell? – mindenről, hiszen az az alapbizonylat. Persze van lehetőség más számviteli bizonylat elfogadására is: pl adás – vételi szerződés, nyugta a számla kifizetéséről (pl. számla átutalásos, de mi mégis elmegyünk a partnerhez és kp fizetünk).

Vannak mindig felmerülő általános kérdések:

–          telefon elszámolhatósága

–          cégautó

–          internet költségek

–          oktatás, reklám költségek

–          rezsi költségek

–          reprezentáció

És a tipikus kérdés: ha magamnak vásárolok, kérjek számlát? – ez mindig attól függ, hogy mit.

Ha pl. tisztítószereket vásárol, és pl. egy autószerelő műhelyt működtet, akkor nyugodtan, ott úgyis rengeteget kell takarítani a sok olajos területet.

De ha szellemi munkát, helyszíni tanácsadást végez, akkor havi 5-10 liternyi hypo-val nem nagyon tudunk mit kezdeni, nem túl hihető.

Amit kérdeznek még gyakran, főleg alakulás előtt:

Mit alapítsak?

Egyéni vállalkozást?

Bt-t vagy KFT-t?

Sok mindentől függ a válasz.

Első körben a tervezett tevékenységet kell itt is kideríteni, hogy főállásban vagy csak mellékesként tervezi-e, mekkora jövedelemre számít reálisan.

Ami sokszor döntő: az egyéni vállalkozó és a BT beltagja korlátlanul a saját vagyonával is felel a vállalkozás kötelezettségeiért, ezt kevésbé szokták szeretni, ha a tevékenység kockázattal jár.

De ha pl. egy mlm vállalkozó a főállása mellett szeretne keresni egy kis jövedelmet, akkor nem gond, ha egyéni vállalkozóit vált ki.

Az alakulás költségei is befolyásolhatják a döntést, hiszen az egyéni vállalkozás szinte nulla Ft-tal megalapítható technikailag, a cégalapításhoz viszont ügyvédre van szükség + a bejegyzés illetékét is meg kell fizetni.

Viszont az is tény, hogy ezen cégeket komolyabban veszik a partnerek, mint az egyéni vállalkozókat.

Mérlegelni kell azt is, hogy az EV fenntartása olcsóbb, mint pl. egy KFT-é, hiszen már csak a könyvelési díjakban is jelentős a különbség.

 

Kérdésként szokott még felmerülni, hogy

Milyen járulékokat kell fizetni?

Itt szintén az dönti el, hogy főállású, nyugdíjas, vagy főállás melletti vállalkozó lesz-e.

Ekkor szoktuk kitalálni, hogy ki legyen a vállalkozó, hiszen nem mindegy, hogy mekkora járulék terhekkel kell számolni.

Ezt érdemes végignézni már működő vállalkozásnál is, mert sokszor érdemesebb egy tulajdonos váltás, mert van olyan eset, hogy azzal többet lehet spórolni, mint fizetni feleslegesen a járulékokat.

 Milyen adókra számíthat még a vállalkozó, amit nem ismer?

–          Környezetvédelmi termékdíj (kell-e fizetnie?)

–          Cégautó adó?

–          Alkalmazott esetén lévő kötelezettségek pl. munkaügyi nyilvántartások, üzemorvos, munka és tűzvédelmi nyilvántartás, oktatás, munkahelyi kockázat elemzés

–          Működési engedélyek

–          Helyi adók

 Mind-mind megválaszolandó kérdések, melyekre előre fel kell készülni.

Ha valamire fejből nem tudjuk a választ, akkor ott van előttünk a számítógép és tudunk kérdezni.

Akár tőlünk is lehet 🙂

Tőled mit kérdezett az első?
Vagy mi volt a legérdekesebb kérdés, amit kaptál? Oszd meg velünk a hozzászólások között!

  1. Nagyon tetszett ez az összefoglaló!
    Én egyéni vállalkozó vagyok másod állásban, de a célom az, hogy fokozatosan ahogy a bevételeim nőnek áttérjek majd Kft-re.
    Nekem a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban lenne kérdésem.
    Nem igazán tudom, hogy milyen esetben kinek kell bevallani és megfizetni.
    A fő tevékenységem fénymásolás, sokszorosítás, szórólapok gyártása.

    válaszodat előre is köszönöm!
    Üdv: Szűcsné Nagy Beáta

  2. Ökrös Erika szerint:

    Kedves Beáta,
    A NAV felé kell bevallást küldeni, de erre külön be kell jelentkezni, mert ez nem az APEH, ezt a VPOP kezeli.
    A http://www.termekdij.info oldalon részletesen le van írva, hogy kinek, mikor és mennyi termékdíjat kell fizetni.
    A szórólap az termékdíj köteles, de 2012 januárjától változtak a szabályok, így a legfrissebbeket a fenti oldalon lehet megnézni.
    Erika

line
footer